#Tisza Párt



Életeket menthetett volna, ehelyett Orbán már 2020-ban eldöntötte, kik lesznek a járvány győztesei, kik a vesztesei
 

Életeket menthetett volna, ehelyett Orbán már 2020-ban eldöntötte, kik lesznek a járvány győztesei, kik a vesztesei

Szüksége van a Fidesz-tábornak a jó hírekre a háborús propaganda közepette, alighanem ezért készíttetett a kormány reklámfilmet a Covid sikeres legyőzéséről. Pedig életek múltak azon, hogy mint mindent, a járványhelyzetet is politikai harcként kezelték, és az EU, valamint az ellenzék megbélyegzésére használták fel. Öt év távolából ismét belpolitikai vita tárgya lett, ami 2020-ban és 2021-ben történt.



Kiss Ambrus: A feleségem mondta, hogy jártak nálunk a rendőrök, de azt kérték, ne értesítsen engem
 

Kiss Ambrus: A feleségem mondta, hogy jártak nálunk a rendőrök, de azt kérték, ne értesítsen engem

Kiss Péterrel nem lett volna őszödi beszéd, a gazdasági válság pedig a Fideszt kapta volna derékba, és akkor 2010-ben nincs kétharmad – mondta a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, Kiss Ambrus, aki már huszonévesen a politika sűrűjében találta magát kabinetfőnökként. Szerinte a Fidesz nem rossz a válságkezelésben, de a túlzott vagányságuk visszaüthet az országra. Hogyan élte meg, amikor rendőrök nézték át a lakását? Mit gondol a Tisza Pártról, amely állítólag azért támadta, mert DK-snak hitte? HVG-portré.




Papp Réka Kinga: Így neveld a kispártodat
 

Papp Réka Kinga: Így neveld a kispártodat

A ma használatos politikai gépezetet a meglévő intézményrendszer használatára – vagy meghackelésére – optimalizálták. Ebben a játékban mindig annak áll a zászló, aki a legtöbbet tudja költeni rá. Ezt sem technikázással, sem gerillastratégiával nem lehet felülírni – de másik működési kultúrával igen, írja szerzőnk, aki szerint ideje volna már túllépni a vezérkultuszon, építkező pártok kellenek, amelyekben a tagság és a lakosság érdemben beleszólhat a közös célokba és stratégiákba. Vélemény.













Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet
 

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.